Írj nekünk most!
Központi telefonszám: +36 70 455 6453
Aerobik szakág: +36 30 558 4834

Kardos Róbert

Gyermekkorom óta a sport áll az érdeklődésem középpontjában. Egyesületi és amatőr szinten folyamatosan űztem, illetve űzök valamilyen sportágat. Hiszem, hogy a személyes példamutatás ösztönző hatással van az ifjúságra. Az általános iskolában megkezdett versenyszerű szertornát, rövid kihagyás után főiskolai és egyetemi szinten tovább folytattam. Az aktív testmozgás mellett, a gyerekek szeretete is alakította személyiségemet. Jelenleg a Vay Ádám Gimnázium Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégiumban tanítok főállásban. Délutánonként szertornát és úszást oktatok óvodások és általános iskolás diákok részére. A munkám során szembesültem azzal a ténnyel, hogy a rendszeres sport és testmozgás már egészen kis korban fontos, hiszen nagyon sokat segít nemcsak a mozgástanulásban, hanem a személyiség teljes fejlődésében is. Ezért vállaltam örömmel, hogy az egyesületen belül, szabadidőmben is foglalkozzak a fentiek oktatásával. Minden nap motivál, hiszen már az óvodásoknál is látom a mindennapos fejlődést, és a rendszeres testmozgás és munka eredményét és hatását. Remélem és hiszem, hogy az általam tanított dolgokra a későbbiekben is fognak emlékezni a tanítványaim.
envelopephone-handsetmap-markercrossmenu linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram