A testmozgás 15 előnyös hatása… A rendszeres testmozgás számos egészségügyi előnnyel jár. Következzen most ezek közül 15. Legyen ez felhívás azok számára, akik eddig ódzkodtak a mozgástól, illetve pozitív megerősítés az aktív életet élőknek…
A torna történetét az ókori görögökhöz szokás kötni, de nem szabad megfeledkezni arról, hogy már egyiptomi, indiai régészeti emlékeken is láthatunk tornára utaló mozdulatokat. Az ókori Kínában i. e. 2000 körülire teszik a gyógytorna kialakulását, feltalálójának Huang-ti császárt tartják. A krétai kultúrában is találni sport témájú ábrázolásokat, például bika szarvai között átszaltózó tornászokat. Ezzel együtt a sporttorna valójában az ókori görögökig vezethető vissza, akik különös figyelmet fordítottak a fizikai állóképesség fejlesztésére és szinten tartására. Minden városban volt gümnaszion (tornacsarnok), ahol a férfiak gyakorolhattak. A futásokból, ugrásokból és dobásokból álló mozgásrendszert palesztikának nevezték. Az ókori Rómában a testedzéssel már inkább csak a katonák és a gladiátorok foglalkoztak. A középkorban a lovagi tornákat lehet megemlíteni. A reneszánsz idején újra felfedezték a palesztikát, és különböző humanista iskolákban gyakorolták. Mercurialis könyvet írt arról, hogy a testgyakorlás az egészségmegőrzés fontos eszköze (De arte gymnastica, 1569). Az 1600-as években Comenius bevezette a (sport)játékokat az oktatásba, és játékterek kialakítását javasolta az iskolákban (Orbis pictus).
A mai értelemben vett szertorna alapjait német területen fektették le a 18. század második felében. 1793-ban Johann Christoph Friedich Guths Muths megjelentette Gymnastic für die Jugend (Gimnasztika az ifjúság számára) című művét, az első olyan tornászkönyvet, amelyben a testgyakorlatok immár „testen végzett munkává” váltak. Friedrich Ludwig Jahn 1811-ben megalapította a berlini Turnvereint, a voltaképpeni első tornaegyesületet, és kialakította az ún. német tornarendszert. Ezt fejlesztette tovább a svájci Adolf Spiess, aki bevezette a kéziszerek használatát. Sajátossága a német rendszerű sportnak, hogy a versenyeket nem támogatták, ellentétben az Angliában kialakult, elsősorban az atlétikán alapuló iskolával (az ellentéteket akkoriban atlétika-torna háborúnak nevezték). Ennek megfelelően a nemzetközi tornaszövetség (FIG) is csak tornabemutatókat szervezett, az első, Athénban megrendezett újkori olimpiától pedig kifejezetten eltiltotta a tornászokat (néhány ország, köztük Magyarország sportolói is, azért részt vettek a játékokon). A FIG csak lassan adta be a derekát: az első torna-világbajnokságot 1903-ban rendezte meg Antwerpenben egyéni összetett és csapatverseny formájában, de szerenkénti világbajnokságokat csak 1930-tól (nőknél 1950-től) tartottak. A sportág nemzetközi nagyságai közül – önkényesen kiemelve – megemlíthető Nyikolaj Andrianov, Věra Čáslavská, Miroslav Cerar, Nadia Comăneci, Kató Szavao, Larisza Latinyina és Ljudmila Turiscseva, akik sportszerűségükkel, látványos gyakorlataikkal sokat tettek a tornasport népszerűsítéséért.
Magyarországon az első nyilvános testgyakorolda 1819-ben nyitotta meg a kapuit, majd folyamatosan sorra alakultak a tornaegyletek. Itt is megfigyelhető volt az éles szembenállás a szabadtéri atlétika és labdajátékok, valamint a beltéri torna hívei között. Hamarosan kialakult azonban a versenyszerű tornasport, 1905-től már bajnokságokat is rendeztek. A tornaszövetség nemzetközi versenyek szervezését is vállalta: 1934-ben világbajnokságot rendeztek. Ezt követték az évtizedekkel későbbi sportversenyek: 1983-ban világbajnokságot, 1992-ben Európa-bajnokságot, 2002-ben pedig szerenkénti világbajnokságot rendeztünk. Versenyzőink többnyire nincsenek a nemzetközi tornasport élvonalában, de időről időre felbukkan egy olyan tehetség, aki elismerést vált ki a nemzetközi versenyeken, sőt a sportág legnagyobbjai között tartják számon. Olimpiákon, világbajnokságokon szereztek egyéni aranyérme(ke)t Borkai Zsolt, Csollány Szilveszter, Keleti Ágnes, Korondi Margit, Magyar Zoltán, Pataki Ferenc, Pelle István, Ónodi Henrietta, Berki Krisztián és a kéziszercsapat