Írj nekünk most!
Központi telefonszám: +36 70 455 6453
2021.04.07.

Sikeres húsvéti szereplés az új tornász csapattal

Április 4-én a Nyíregyházi Torna Sportegyesület új csapattal szerepelt a Magyar Torna Szövetség UP CSB. I. fordulóján.Gyermek kezdő korosztályban a Nyíregyházi Torna Sportegyesület 5 fős csapata már az induláskor fantasztikus hangulatban volt, és a hosszú út csak még inkább fokozta az izgalmakkal teli várakozást.Az új tornász csapat fergeteges jókedve mellett, a nagy izgalmak ellenére is fegyelmezett maradt, mint akiknek már a sokadik versenye lenne. 12 órától a bemelegítésé volt a  főszerep, majd 13 órától az NYTSE tornászai a küzdőtéren megkezdték a versenyzést. A talajgyakorlatok után a gyűrűfeladatok következtek, majd az ugrás és végül a gimnasztikai gyakorlatok. Büszkék vagyunk az ifjú tornászcsapatra, akik mind a felkészülési időszakban, mind a versenyen igazi példát mutattak koncentrációból és fegyelmezettségből is.

„Gratulálok a csapatnak! Összességében jó verseny volt, a gyerekek nagyon jól érezték magukat a versenyen, és az utazások alatt egyaránt” – mondta Tamás István edző.

Az új tornász csapat nagy lendülettel folytatja a felkészülést, hiszen hamarosan következik a II. forduló. Minden verseny egy-egy mérföldkő, ahol a pillanatnyi eredmények megmutatják a felkészülési időszak eredményeit és a tornászok tehetségét. Minden verseny hozzátesz a sportoló magabiztosságához és rutinjához, ez legalább annyira fontos, mint maga a felkészülés.

„Gratulálok a fiúknak, egyenként és csapatként is! A jelenlegi teremmel kapcsolatos nehézségek sajnos nem teszik lehetővé a gyűrűfeladatok gyakorlását, pedig ebben a csapatban a céltudatosság, tehetség és kitartás magas szinten van jelen, ami fergeteges sikereket hozhat a jövőben" – nyilatkozta Veres Mihály edző.

A csapat tagjai: Berze Dávid, Tóth Dávid, Sipos Tamás Áron, Szanyi Ármin, Varga Zalán.
Edzők: Tamás István, Veres Mihály.

A versenyről készült képek megtekintéséhez kattints az alábbi linkre:
https://nytse.hu/galeria/

Hajrá NYTSE!

crossmenu